A kutatás azt vizsgálta, hogyan halmozódnak fel és adódnak tovább a nehézfém-szennyezők a vízi élővilágban. A tanulmány szerint a bioakkumulációt (felhalmozódást) és a táplálékláncon belüli továbbadást (trofikus transzfert) különböző külső, és belső tényezők befolyásolhatják. A nehézfémek biomagnifikációja, vagyis koncentrációjuk növekedése a tápláléklánc magasabb szintjein, továbbra is vitatott kérdés. Például, az arzén az édesvízi rendszerekben általában csökken a tápláléklánc mentén, míg a tengeri rendszerekben a ragadozó halakban (pl. cápák) koncentrálódhat. A kadmium kezdetben nem tűnt hajlamosnak biomagnifikációra, de újabb kutatások szerint mégis felhalmozódhat bizonyos élőlényeknél, például csigáknál. A higany viszont egyértelműen biomagnifikálódik: már a vízben lebegő szerves anyagoktól kezdve egészen a ragadozó halakig kimutatható a koncentráció növekedése. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a biomagnifikáció mértékét jelentősen befolyásolja a környezet jellege. A szerzők javasolják a vízi ökoszisztémák szigorúbb biomonitoringját, nem károsító mintavételi módszerek alkalmazását, és azt, hogy a kezeletlen ipari és városi szennyvizeket semmiképp ne engedjük természetes vizekbe, hogy megóvjuk az élővilágot és az emberi egészséget is.